1940.november 13.
Egy
gyönyörű fehér szobában ébredtem fel és nem emlékeztem semmire csak borzasztó
fejfájásom volt és tűszúrásokat találtam a bal karomon. Akkor még nem sejtettem,
hogy tökéletes kísérleti alany vált belőlem. A tűszúrásokat először nem
értettem, nem tudtam, abban a percben még hova tenni a dolgokat. Egy nagydarab fickó jött be a
szobámba, hirtelen megijedtem. Féltem, hogy újra elvisznek, és bántani fognak.
Nem szerettem az embereket azóta a bizonyos nap óta meg pláne nem. Nem tudtam
már senkiben sem megbízni, azért, hogy újra bántsanak?! Könnyebb volt elbújni
és messziről nézni, hogy változik a világ és keresni benne valami állandót,
valami biztos pontot, ami nem ver át nem rúg fel nem bánt meg és nem rúg fel
újra meg újra. Nehéz volt elhinni, hogy van ilyen dolog a világon, tudtam, hogy
ilyen ember nincs… Normális ételt kaptam
hét hónap után végre. Pedig már kezdtem megszokni a poshadt vizet és a száraz
kenyeret. Miután megettem az ebédemet pár fehér köpenyes férfi jött be a
szobába és megkérdezték, hogy hogy érzem
magam, nem szédülök e vagy fáj e valamim?. Nem értettem, hogy miért akarják
tudni mindezt tőlem. Mikor rákérdeztem
elmondtak minden, nehezen tudtam megemészteni és egyáltalán felfogni.
Közölték, hogy az én életem ezentúl Németország szebb jövőjét fogja szolgálni,
ezentúl csak egy eszköz vagyok megszűntem emberként létezni, lényegtelen hogy
élek e vagy halok. Ettől a naptól kezdve már elfelejteni sem, hogy mi történik
velem, az a borzasztó fájdalom örökre belém éget. Köztudott volt, hogy abban az
időben a németek igyekeztek kifejleszteni a tökéletes harci katonát, de nem
értettem, hogy miért engem, mint nőt választottak erre a feladatra, habár
eleinte csak egy voltam a százból, akit alávetettek a teszteknek, de mégis én
bírtam a legjobban; tűrtem a fájdalmat, mintha ez természetes lenne néha
flegma, rezzenéstelen arccal. Bár néha én is inkább haltam volna meg és dobtak
volna tömegsírba, de hiába hangzott el minden este az isteni fohász semmit sem ért, napi szinten el kell viselnem az
áramos kezeléseket a különböző terheléseket, még patkánymérgeket is tartalmazó
gyógyszereket, amiket néha csak
valamiféle külső megmagyarázhatatlan erő hatására veszek be. Néha sírva alszom
el olyankor eszembe jutnak a régi
emlékek a boldog nyugodt élet és az az esős szerdai nap…
