1940.november 13.

Egy gyönyörű fehér szobában ébredtem fel és nem emlékeztem semmire csak borzasztó fejfájásom volt és tűszúrásokat találtam a bal karomon. Akkor még nem sejtettem, hogy tökéletes kísérleti alany vált belőlem. A tűszúrásokat először nem értettem, nem tudtam, abban a percben még  hova tenni  a dolgokat. Egy nagydarab fickó jött be a szobámba, hirtelen megijedtem. Féltem, hogy újra elvisznek, és bántani fognak. Nem szerettem az embereket azóta a bizonyos nap óta meg pláne nem. Nem tudtam már senkiben sem megbízni, azért, hogy újra bántsanak?! Könnyebb volt elbújni és messziről nézni, hogy változik a világ és keresni benne valami állandót, valami biztos pontot, ami nem ver át nem rúg fel nem bánt meg és nem rúg fel újra meg újra. Nehéz volt elhinni, hogy van ilyen dolog a világon, tudtam, hogy ilyen ember nincs… Normális ételt  kaptam hét hónap után végre. Pedig már kezdtem megszokni a poshadt vizet és a száraz kenyeret. Miután megettem az ebédemet pár fehér köpenyes férfi jött be a szobába  és megkérdezték, hogy hogy érzem magam, nem szédülök e vagy fáj e valamim?. Nem értettem, hogy miért akarják tudni mindezt tőlem. Mikor rákérdeztem  elmondtak minden, nehezen tudtam megemészteni és egyáltalán felfogni. Közölték, hogy az én életem ezentúl Németország szebb jövőjét fogja szolgálni, ezentúl csak egy eszköz vagyok megszűntem emberként létezni, lényegtelen hogy élek e vagy halok. Ettől a naptól kezdve már elfelejteni sem, hogy mi történik velem, az a borzasztó fájdalom örökre belém éget. Köztudott volt, hogy abban az időben a németek igyekeztek kifejleszteni a tökéletes harci katonát, de nem értettem, hogy miért engem, mint nőt választottak erre a feladatra, habár eleinte csak egy voltam a százból, akit alávetettek a teszteknek, de mégis én bírtam a legjobban; tűrtem a fájdalmat, mintha ez természetes lenne néha flegma, rezzenéstelen arccal. Bár néha én is inkább haltam volna meg és dobtak volna tömegsírba, de hiába hangzott el minden este az isteni fohász semmit  sem ért, napi szinten el kell viselnem az áramos kezeléseket a különböző terheléseket, még patkánymérgeket is tartalmazó gyógyszereket, amiket néha  csak valamiféle külső megmagyarázhatatlan erő hatására veszek be. Néha sírva alszom el olyankor eszembe jutnak a  régi emlékek a boldog nyugodt élet és az az esős szerdai nap…