1940.november  25.

Felkapcsolta a villanyt;nem voltam ekkora fényhez hozzá szokva kellett pár másodperc, hogy ne csak homályos foltokat lássak. Kár volt; bárcsak hagyta volna lekapcsolva a villanyt és nem láttam volna semmit. Azt hittem, hogy sok szörnyűséget megéltem már, de tévednem kellett ezek után jött a fekete leves. Azt hittem, hogy csak ketten vagyunk a szobában, de tévedtem ó, de még mekkorát!! Rajtam kívül még 30 ember tartózkodott a szobában. Ebből fele már nem élt; a többiek vagy valamilyen kísérletben vettek részt, vagy valamilyen kezelést végeztek rajtuk. A polcok tele voltak üvegekkel először nem igazán figyeltem fel rájuk, de mikor a lámpafény megvilágította a polcokat megláttam, hogy különböző emberi szervek vannak az üvegekben. Dr. Abelard  istenien szórakozott azon, ahogy a látottakat igyekeztem feldolgozni.

-         Miért vagy ilyen meglepett, ezek csak testrészek és egy-két belső szerv!?- úgy mondta, mintha álltatok szervei lennének pedig nem.

-         Nem tehetek róla bennem még vannak emberi érzések, én még az embereket embereknek tekintem nem állatnak.

-         Minek!?- szinte ordított.

-         Mi az, hogy minek?!

-         Ezeket nevezed te embereknek?- szinte kacagott.

-         Mi az, hogy ezeket? Jah, értem már, tehát ha más a bőrszíne az embernek vagy a vallása, esetleg az identitása akkor már állatként kell kezelni??!!

-         Jól mondod, na mégsem vagy annyira ostoba és hasznavehetetlen nőszemély.

-         Van egy észrevételem. – mondtam kissé gúnyos  mosollyal.

-         Hallgatom.

-         Az az állat, aki ezt teszi az ember társaival! – vágtam az arcába szinte nevetve.

-         Adok én neked  állatot…..

Akkorra pofont kevert le, hogy kitört az egyik fogam, de nem bántam, mert tudtam, hogy még így is „őrülten” a szellemi fölény az én kezemben van.

   -    Ma nem velem fogsz dolgozni. - mondta.

-     Juj, de jó kapok egy új játszótársat? – mondtam iróniával átitatott hangon.

-     Ennyi idő után is még tudsz poénkodni?!

-    Valahogy szórakoztatnom kell magam ezen a helyen ti már kezdtek

untatni. – kisség elkerekedett a szeme erre a mondatra.

Újabb pofont akart adni, de ekkor kinyílt a vasajtó és egy magas barna hajú és égszínkék szemű férfi lépett be a szobába. Sok nő elájult volt ettől a pompás férfitől, de engem nem hatott  meg ugyan olyan ördög volt ,mint a többi csak egy kicsit jobb köntösbe volt bújtatva. Rám mosolygott azt hitte ezzel majd barátságos leszek. Nem is tudtam már,hogy kell kedvesnek lenni az emberekkel.

-         Üdvözlöm a nevem Dr. Fischer, de nyugodttan hívhatsz Benediktnek.   – ehhez jött a szívdöglesztő mosoly.

-         Nekem nincs nevem szóval nem izgat, hogy hív, a jópofizást jobb ha megtartja azoknak a betegeknek ,akik még ezt megeszik.

-         Kezdjük előröl,…. hogy hívnak?

  (Úgy csinál, mintha kebel barátok lennénk. Nem vagyok én ehhez hozzászokva. )

-         Nem kaphatnék egy másik orvost?

-         Nagyon vicces. – mondta gúnyos mosollyal az arcán. Tehát, hogy hívnak? Addig nem szállok le a témáról ,amíg meg nem mondod a neved

-         Eleonore.

-         Gyönyörű neved van Eleonore.

Megborzongtam négy év után először szólított valaki a nevemen. Egy pillanatra majdnem elsírtam magam egy szó hallatán.